Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A HALÁL KÜSZÖBÉN

 

A HALÁL KÜSZÖBÉN

A HALDOKLÓK MIT BÁNNAK LEGINKÁBB ÉLETÜK VÉGÉN

Felson Medina, domonkos atya, összeállított 20 leggyakrabban előforduló megbánást, melyeket az emberek a halálos ágyukon emlegetnek. Azért csinált ilyen összeállítást, hogy a még élő emberek tudjanak belőle levonni következtetéseket, tudjanak tanulni belőlük maradék életük folyamán, mely még adatott nekik, hogy azokat el tudják kerülni. Felson atya szerint az emberek sohase sajnálkoznak az fölött, hogy túl kevés időt töltöttek munkában vagy a kariéra növelésében.

Szánakoznak, sajnálkoznak, bánkódnak, keseregnek:

1 a rossz példa fölött, melyet másoknak adtak, azok pedig követték őket,

2 a közömbösség fölött, amelyet éreztek a mások szenvedései iránt,

3 mások igyekezete, munkája értékelésének, dicséretének elhanyagolása fölött,

4 az elért eredményekből fakadó érdemek túl gyors önmagára vonása fölött, ugyanakkor a kudarcok másokra való ruházása vagy a környezeti okozatokra való ráfogása fölött,

5 a másik személy ártatlanságának el nem fogadása fölött,

6 pénzbeli kiadások fölött olyan dolgokért, melyek nem használt, vagy hasznavehetetlenek voltak,

7 mások iránti konfliktussal teli hosszú idő töltése fölött, miközben nem is igyekeztek elérni a megbékülést,

8 szeretteik kihasználása fölött, haszonhúzás, előnyök szerzése céljából,

9 és lelkiismeret furdalásokat éreznek amiatt, hogy elhanyagolták azoknak a nevelését, akik rájuk lettek bízva,

10 az fölött, hogy nem szenteltek elég időt azoknak, akiket nem találtak érdekeseknek, mivel nem volt a másiknak meg az általuk elvárt oktatás szintje vagy állása vagy akiket nem tudtak kihasználni,

11 idővesztés fölött jelentéktelen, értelmetlen dolgokra. Az idő fölött, amely sohase tér vissza és oly drága,

12 a mások iránti tetszelgés fölött, még akkor is, ha tudták, hogy az helytelen,

13 a sok panasz és kevés hálaadás fölött,

14 durva és trágár beszéd fölött, melyet kiengedtek szájukból,

15 olyan vitákban való részvételük fölött, melyekben sértegették az Istent, a hitet, az Egyházat,

16 a kereszt és a szenvedés elkerülésének igyekezete fölött,

17 másoknak adott, be nem tartott ígéretek fölött,

18 az elpazarolt idő fölött, melyet több imára fordíthattak volna,

19 Jézus ignorálása, figyelmen kívül hagyása fölött,

20 az fölött is, hogy sértegettek másokat, kárt tettek másokban és nem szerették a másikat azért, mert Istent sem szerették.

Másik példaként: Bronnie Ware, palliatív (enyhítő segítség) ellátásban dolgozó ausztrál nővér évekig ápolt végstádiumú betegeket. Betegeivel az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. Ennek alapján a nővér szerint sok visszatérő megbánás akadt. A leggyakoribb pedig ez az alábbi öt volt:

1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.

A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik, és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be. A legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra, és tudatában van annak, hogy ez a saját döntéseinek következménye” – írja a nővér.

Sokan azt mondták a halálos ágyukon, bárcsak ne foglalkoztak volna azzal, mit gondoltak róluk mások.

Csak rád tartozik ugyanis, hogyan élsz és mit gondolsz a világról. Senki sem mondhat ítéletet az életedről, mert az a tiéd. Fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy, és ne akarj egy elvárt képnek megfelelni. Ez a boldogság egyik kulcsa.

Amikor éppen haldokolsz, nem foglalkozol azzal, hogy mit gondolnak mások. És ez szabadságot ad. Ha ráébredsz erre addig, amíg egészséges vagy, még a halál előtt kiderítheted azt is, hogy ki vagy te valójában.

Addig kell megvalósítani álmaidat, amíg képes vagy rá. Attól a pillanattól kezdve, hogy elveszíted az egészséged, legyengülsz, már késő lesz.

2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.

Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal. Minden általam ápolt férfi mélyen sajnálta, hogy élete nagy részét a munka taposómalmában töltötte, és elment mellettük az élet.”

3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.

Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akié válhattak volna. A ki nem mondott keserűség, harag, neheztelés, sokaknál betegségek kialakulásához is vezetett.”

4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.

Gyakran egy régi barátság értékét csak az utolsó hetekben ismerjük fel, amikor már sokszor nincs mód az illető felkutatására. Sokan számoltak be arról, hogy annyira lefoglalta őket a saját életük, hogy az évek során fontos barátságokat hagytak elúszni. Sokan számoltak be mély megbánásról, hogy barátaikra nem szántak elég időt és energiát. Mindenkinek hiányoznak a barátai élete végén.”

5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.

Sokan csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése. És ahelyett, hogy a boldogságot választották volna, beleragadtak a régi mintákba, szokásba. A megszokás mind az érzelmi életet, mind a fizikai létet képes középszerűvé tenni. A változástól való félelem sokakat arra késztetett, hogy magukkal és másokkal is elhitessék, hogy tulajdonképpen elégedettek az életükkel, miközben lelkük mélyén arra vágytak, hogy újra bolondozhassanak, és felszabadultan nevethessenek.”

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Megéri, míg nincs késő, leülni és gondolkodni

•• Van egyensúly a munka és magánéleted között?

Sokan így is érvelnek: „most kell dolgozni, amíg lehet, nem szabad elszalasztani a lehetőséget, most kell visszamenni a féléves gyerek mellől, mert nem lesz később meg a pozíció.”

Mondják: „lesz több pénz.” De ne feledjük, a sok pénz sok igényt is gerjeszt, ami miatt sokkal többet kell dolgozni. Teszik ezt abban a hiszemben, hogy megéri. A végállomásnál veszik észre, hogy nem lehet bepótolni kimaradt éveket, eseményeket, életszakaszokat, amelyek később már sehogy sem lehetnek ugyanazok.

A gyerek fejlődése sem fog megálni, mert épp valami érdekes munkát kaptunk távolabb a családtól. Ő felnő, megéli a maga óvodai, iskolai, eseményeit, örömeit, kudarcait akár a szülővel közösen, akár nélküle. Ugyanakkor kimaradhatunk öregedő szüleink életszakaszaiból.

Mindig jönnek jelek: érzelmi kiüresedések, munkahelyi kiégések, válások és megcsalások, családon belüli komolyabb betegségek, halálesetek és sok minden más, amelyek szinte kiabálnak, hogy lassítsunk, változtassunk, teremtsünk harmóniát. Kell, hogy a munka mellett jusson sok minden másra is idő, figyelem.

•• Érzések kimutatása

Sokan arról beszéltek haláluk előtt, bárcsak kimutatták volna az érzéseiket. Nagyon sajnálták, hogy sosem mondták párjuknak, mennyire szeretik vagy mennyire nagyra értékelik őt. Amíg ott van melletted a párod, természetesnek veszed a létezését. Amikor elveszted, akkor jösz rá, mennyire fontos is volt valójában. Érdemes hálát érezni és mutatni mindazért, amit társadtól kapsz. És persze a tanácsot megfogadva ne felejtsd el időnként elmondani, mennyire fontos neked és mennyire szereted őt. A kapcsolatodat erősíted ezzel az egyszerű gesztussal.

Ennek ellenkezői a sérelmeket szenvedők. Sokan a békesség kedvéért lefojtják az érzéseiket. Így aztán középszerű életre rendezkednek be, és nem lesz belőlük az, akik lehetnének. Ware szerint sokan épp a lefojtott keserűség és neheztelés miatt betegszenek meg.

Nem egy embernél pszichoszomatikus betegségek alakultak ki a sok elfojtás miatt. (Pszichoszomatikus betegség = lelki eredetű betegség, mely a testben megnyilvánuló kórfolyamatokból is kimutatható.)

Ma már számtalan kutatás bizonyítja, hogy a bennünk rekedt harag és fájdalom testi szinten jelentkezve komoly betegségek formájában üzen. Így kiabál a lelkünk, hogy változtassunk.

Ha valaki időben veszi a bátorságot, és világossá teszi saját határait, a kezdeti esetleges konfliktusok után ez új, egészségesebb szintre emeli a kapcsolatait.

•• Aggódás

Sokan azon sajnálkoztak, bárcsak ne aggódtak volna annyit.

Mondták: „nem aggódnék állandóan.”

Ugyanis, az aggodalom, különösen olyan dolgok miatt, melyek még meg sem történtek, teljesen felesleges időtöltés, és stressz.

Aggódhatsz önmagad miatt, a pénzed miatt, a gyerekeidért, a szeretteidért. De mit érsz el vele? Jobban nem érzed magad, inkább csak megkeseríted a lelked. Az aggódás a szeretet érzésétől is megfoszt. Az életet sem éled teljes szívből. Próbáld meg elengedni a félelmeket, bízz önmagadban és bízz a szeretteidben, hogy megoldod és ők is megoldják a problémáikat.

Sokan megbánták, hogy nem éltek jelen pillanatban. Amikor ugyanis a múlton rágódsz, vagy épp a jövőd miatt tölt el az aggodalom, nem tudod megélni a jelen csodás pillanatait. Nem élvezed az életet, nem használod ki a lehetőségeidet. Boldogtalan vagy, pedig olyasmi miatt érzel keserűséget, ami elmúlt, amin már nem változtathatsz, vagy még be sem következett az életedben. A halálra készülő emberek azt javasolják, éld meg és élvezd teljes szívvel a jelen pillanatait.

Az, hogy életben vagy, nem jelenti azt, hogy élsz. Nem elég életben lenni – ÉLJÜNK!

•• Kapcsolataink

Gyakran találkozunk azzal a megállapítással, hogy emberi kapcsolataink milyensége erősen minősít bennünket. Ennyi elég? Már hogy lenne elég! Hol az Istennel való kapcsolataink milyensége?

Olvasom az interneten: „Igazi barátságok átívelnek téren és időn, de egészen biztos vagyok benne, hogy ápolni, gondozni kell, mint egy virágot. Ha képesek vagyunk megtenni, akkor a személyes fejlődésünkkel és átalakulásunkkal együtt változik a baráti kapcsolatunk is. Legyen rá tudatosságunk, hogy semmilyen (látszólag fontosabb) ne nyomja el barátságunkat. Igyekezzünk, hogy munka, szerelem, betegség, építkezés, tanulás, stb, mellett és közepette megőrizzük életünk fontos tartópilléreit, a barátainkat!”

Remélem, nem kell ezt az internetes írást újból megismételnem – elég, ha barát helyére behelyettesíted az Istent. Istentől nagyobb tartópillére az embernek nem lehet!

A mindennapi imáid, Istenre való hagyatkozásod, vele való közreműködésed, vagyis igyekezeted Isten elvárásai szerint élni, olyan érzést ad, mintha valaki téged a tenyerén hordozna. Csodákat fogsz észlelni. Megismered a boldogság mámorát.

A boldogságról így is szoknak szót ejteni: „A boldogság, az öröm, választási lehetőségek. Rajtad áll, hogyan éled az élteted. Élvezed, vagy inkább a negatívumokra összpontosítasz? Érdemes az optimista és kiegyensúlyozott emberek társaságát keresni, hiszen tőlük sokat tanulhatsz az élet szépségéről és annak élvezetéről.”

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Ware tapasztalatai szerint nem minden ember bánta meg életét, voltak, akiknek nem volt min sajnálkozniuk, mosollyal az arcukon hunytak el. Ennek a titkát keresd. Kérdezheted, kiknél fordul elő leggyakrabban, hogy halálos ágyukon is a megelégedettségükről, egy értékesen leélt életről, ki nem alvó reményről beszélnek? Nem érzik magukat elhagyatottaknak, csalódottaknak. Béke ül az arcukon.

Akár hisszük, akár nem, mindenkinek módjában van elérni ezt az állapotot. Istentől kapjuk a benső békénk jutalmát. Isten ülteti arcunkra a békéjét. Olvashatjuk az Evangéliumban, ahogy mondja: „az én békémet adom nektek”.

Tehát, tudomásul kell vennünk, hogy csöppet sem mindegy, hogyan éltük le életünket. Ha nem bánt a lelkiismeretünk, ha igyekszünk belül rendben maradni, ha életünk folyamán törődünk Istennel, mi is részesei lehetünk a legmélyebb békének, melyet még a halál sem rabolhat el tőlünk.

Tudatában kell lennünk annak, hogy minden döntésünk már most az úton-létünk szerves része, hiszen most ÉLÜNK!

x