Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BEMUTATKOZÁS MÁSKÉPP

 

 

Szeretettel üdvözlök minden látogatót.

Alapvetően fontos információként szeretném közölni.

Az által, hogy megnyitottam ezt a honlapot, tartalmával, fontosságával rákapcsolódok egy másik honlapomra, mégpedig az alábbi képen megadott honlap cím szerintire.

 

 

 

 

480-algal3.jpg

 

Mit tartok fontosnak ezzel az „ipolyszalkám” honlappal kapcsolatban? Szeretném megkérni azokat a fiatalabb vagy középkorú böngészni szerető látogatóimat, akiknek van közelükben idősebb szülő vagy nagyszülő, hogy hozzanak egy kis áldozatot. Próbálják ide csalni őket a képernyő elé, és segítsenek nekik a gép használatában annak ellenére is, hogy védekezni fognak, félve, hogy az ilyesmikhez nem értenek. Én is idős vagyok. Ezzel azt akarom csak hangsúlyozni, hogy az időseknél nem a nemtudás a probléma, hanem a félelem gátolja őket. Félnek, hogy elrontják a gépet.

Mi is pontosabban a kérésem? Nyissátok ki nekik „üzenet istentől” al-oldalt a menüben. Hadd olvassák. Aztán az ott lévő szövegekben nagyon fontosak az utalások „imahadjárat” beszúrással. Arra is kattintsatok rá, hadd lássák a kb. 100 imát, 100 nagyon fontos imát, melyeket Isten kér, hogy imádkozzuk.

Hiszem, sokan mondhatják, ugyan-már, mire jó az? Sebaj, attól eltekintve, hogy valamit mindjárt nem értünk, még maradhat nagyon fontosnak. Így van ez az Istenhez való viszonyunk fontosságának ápolásával is. Hogy mire jó az ima és hasonló dolgok megtárgyalása az említett honlapjaim egyikén vannak.

Nagyon szépen köszönöm előre is a megértést és a segítséget.

 

 

 

 

 

madona1.jpg