Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GYÓNÁS ÖTVEN ÉV UTÁN

 

 

GYÓNÁS ÖTVEN ÉV UTÁN

SHEEN ÉRSEK ATYA ÍRÁSA

 

Egyik alkalommal egy hívők csoportját gyóntattam, akik 10 vagy több éve nem voltak a szent gyónásnál. Bejött az első a gyóntatószékbe és így beszélt: „Atya elkövettem mindenféle bűnt, amilyet az ember el tud követni.” Megkérdeztem őt: „Meggyilkolt valakit?” Válaszolta: „Nem, senkit sem öltem meg. Ez az egyetlen bűn, melyet nem követtem el.”

Megkértem őt, hogy menjen el és ha fel lesz készülve a gyónásra, jöjjön vissza. A gyónásra való fölkészültség annyit jelent, hogy meg kell tudni nevezni a bűnt, milyen körülmények közt lett elkövetve és milyen gyakran. A férfi kiállt a gyónásra várók elé és közölte velük: „Mindnyájan, akik senkit sem öltetek meg, haza mehettek, a pap ma csak a gyilkosságokat hallgatja.”

A gyónást térdeléssel kezdjük, keresztet vetünk, megadjuk az utolsó érvényes gyónásunktól eltelt időt. Föltételezzük, hogy gyónni jön egy férfi, aki már 50 éve nem gyónt és 80 éves. Hogyan nézzen ki ilyen gyónás, mikor kizárt, hogy az illető emlékezzen minden bűnére, milyen körülmények közt követte el és egyáltalán, hogy emlékezzen hányszor követett el bűnt?

A gyónás így hangozhatna: „Atya, már 50 éve nem gyóntam. Húsz éven keresztül egyáltalán nem jártam templomba, az évi gyónás kötelességét sem teljesítettem, sem böjtöt nem tartottam az előírt napokon. Gyakran vettem Isten nevét hiába, sőt Isten nevét kihasználtam hamis tanúságtételre öt ízben a bíróság előtt.

Kétszer engedetlen voltam a civil tekintélyek ellen nagyon komoly ügyben, kétszer asszisztáltam a magzat ölésénél, egyszer öltem. Tíz évig alkoholista voltam. Bűnös gondolataim voltak más asszonyokkal harminc évig. Maszturbációt, önkielégítést végeztem majdhogy naponta az első harminc évben. Mikor az első feleségemmel éltem, néhányszor hűtlen voltam hozzá. Talán három évig csaltam meg őt. A feleségem még élt, mikor házasságot kötöttem más asszonnyal anélkül, hogy egyházilag semlegesítve lett volna az első házasságom.

Házasságtörésben éltem talán öt évig, míg meg nem halt az első feleségem. Üzleti tevékenységem ideje alatt adócsalást végeztem, és a munkavállalóimnak kevesebb bért fizettem, mint kellett volna. Csak a pénznek éltem. Sosem támogattam egyházi intézményeket vagy karitászt. Lelkemet túlságba vett mulatozásoknak tettem ki. Színdarabok, esti összejövetelek.

Nem emlékszem rá, hogy valakin segítettem volna, mikor vészhelyzetben volt. Tökéletesen elhanyagoltam a feleségemet, ami a tiszteletadást és a szeretetet illeti. Sosem vezettem gyermekeimet az Isten megismerése felé, nem küldtem őket egyházi iskolákba, hittanokra, haragudtam rájuk, mikor későbbi korukban istentelenül éltek. Most pedig szenvedek. Ezek voltak előző éveim bűnei, amelyekhez hozzáfűzöm minden olyan bűnömet, melyekre már nem emlékszem, de Isten előtt ismeretesek. Kérem az Úristentől, és öntől, atya a föloldozást.

Így néz ki egy ember gyónása, aki ötven éve nem volt gyónni.

Ez volt Sheen érsek atya írása.

 

Hadd tegyek Sheen érsek írásához néhány gondolatomat.

Kicsit viccesen kezdeném.

A tízparancsolatban benne van, hogy: „Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se mezejét, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé!”

Hiába, minden hiába. Ha a tízparancsolatról, bűnökről van szó, eszembe jut egy vicc.

Letérdelt a tengerész a gyóntatószékben és így imádkozott. „Istenem, a tízparancsolatod minden parancsa ellen vétkeztem, de kikérem magamnak, soha senki szamarát nem kívántam.”

Most az jutott eszembe, kinek a szamarát kívánhatta ez a szegény ember, mikor a Sheen érsek atyánál rakta le bűneit, mondván, hogy elkövetett mindenféle bűnt, amilyet az ember el tud követni?

 

Sokan igyekeznek hangoztatni, hogy Isten olyan irgalmas, hogy gyónás, bűnbánat nélkül is megbocsájt. Tehát a nagy bűnösök sem jutnak a pokolba. Esetleg megtudjuk tőlük, hogy pokol az csak egy kitaláció, mely igazában nem is létezik.

Ezek nagyon veszélyes állítások. Ilyesmiket még a pápák sem mondhatnak.

Ezért nem véletlen, hogy Isten a mostani égi üzeneteiben gyakran figyelmeztet, hogy szívből jövő őszinte bűnbánat nélkül, javulni akarás nélkül nincs megbocsátás. Nagyon-nagyon lerövidítettem a mondanivalómat.

 

Másik, amit a sors hozott, hogy találkoztam két személlyel, akik nagyon bűnösnek tartották magukat. Ezek hihetetlen őszinteséggel elmondták nekem sorsukat, lelki állapotukat. Én akkor húsz év körüli voltam, ezek pedig ötven felé jártak. Igyekszek nagyon röviden vázolni egyikük esetét.

Több galériában, ahol kiállítottam akkor, ajánlották egy nő segítségét, mivel kerestem olyan személyeket, akik alkalmasak voltak megnyitni tárlataimat. Ehhez kell jó hang, szép gondolatok, tehetséges ráhangolódás a munkásságomra, köztiszteletben álló, hacsak lehet, ország szerte ismeretes alak legyen, stb. Így gondolkozik legtöbb művész, nem beszélve arról, ha még fiatal, valamire akarja vinni, anyagilag is, még akkor is, ha virágzott a diktatúra ideje.

Elég korán kaptam a sorstól néhány cselgáncsot, és kezdtem érezni, hogy Istenre is szükségünk van. Ez némileg tükröződött a munkáimon is. Fölhívtam telefonon a nőt, mivel úgy véltem, hogy teljesíti elvárásaimat. Találkoztunk, megbeszéltük a teendőt. Közben az történt, hogy gyanakodva néztem, mennyire igyekszik élni az életszentséget. Amibe belekezdett, azelőtt imádkozott, stb. Ő ezt észrevette, és mondta, hogy szükség van arra, hogy nyitott legyen hozzám. Rövid idézetként mások bátorítására írom amit mondott:

Rákbetegségben szenvedek. Érzem, napjaim meg vannak számlálva. A vaginám rákos. A kommunista fejesekkel feküdtem le naponta, mivel nagy karriert akartam elérni. Ezek azzal fizettek, hogy támogattak. Éreztem lelkiismeret furdalást, de visszafojtottam addig, míg el nem ért a betegségem. Hosszú habozás után megkértem a papot, hogy adjon lehetőséget a plébániáján elbeszélgetni velem és valahogy meggyónnom. Attól a pillanattól, hogy meggyóntam, teljes embernek érzem magam, megbékülve magammal és Istenemmel.”

Ennyi talán elég ahhoz, hogy bátorítsam mindazokat, akik ma is haboznak, vagyis, hogy merjék ehhez hasonló módon rendbe rakni létüket.

Ez nem kis dolog. Mégpedig azért, mivel az „életünk olyan mint a pára. Ma látszik, holnap elillanhat”. Nem ajánlatos játszani az örökkévalósággal.