Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NAGYBÖRZSÖNY AZ ALBERTI GALÉRIÁBAN IPOLYSZALKÁN

 

 

 Nagybörzsöny az Alberti Galériában 2013 ban

 A (nem virtuális) Alberti Galéria 2000-től létezik Ipolyszalkán.

A hely alkatához, amelybe be van építve, annyit lehet mondani röviden, hogy hasonló helyeket komplexumnak is szoknak hívni, mivel például itt egymás mellett próbál elférni maga a galéria terme, melyet most egy rövid időre Kiss András festőművész, művésztanár foglalt le több mint húsz alkotásával – mellette szoros szomszédságban inkább szimbolikusan a helyi múzeum kibontakozását célzó helyiség van, ahol többekközt az ipolyszalkai népviseletbe öltöztetett bábuk díszelegnek.

A parkszerűen kezelt külső teret szobrok díszítik és úgy van ez a tér szituálva, hogy az utcáról is lehessen látni minden szobrot. Ezért kukkoló galéria lett a neve.

Távolabbi helyeken élők kedvéért mondom el, hogy a helyi lakosokon kívül azok az idegenek állnak meg itt nézelődni, akik a Galla hegy aljáról hátizsákokkal nem túl megterhelve errefelé veszik az irányt, majd elérjenek a Burda hegységbe, ahonnét már egy dobásnyira van a a Duna, esetleg Esztergom és Párkány városok. Becslésem szerint legtöbbjük elérte a nyugdíjas korhatárt.

Utolsó tér, amelyet ritkábban lehet látogatni, de említésre méltó, az Alberti műterem a benne látható sok alkotással.

 

Kiss Andrásról

Kiss András, 60 éves festőművész, művésztanár, az ő műveivel belépett nem csak a galériába, de általa az egész régióba is a határ szlovákiai oldalán, Párkány és környéke népének örömére, akik elnéztek ide megtekinteni a tárlatot. Nem kerülte el a műgyűjtők figyelmét sem. Az esztergomiak is ide találnak, ha akarnak.

Kiss András nagyon megkapóan, festőien kezeli az általa ábázolt tájakat. Mivel munkái dekoratívak, sok gyűjtőnél találtak új otthont. Ezek intézmények, és lakóházak egyaránt.

 

A Nagybörzsönyi Művésztelep

A maga módján ez is jubileumi esemény, mivel fönnálásának ötödik évfordulóját kívánta így jubilálni. Ugye, nem kis dolog, ha képes egy község összefogni és több éven keresztül vendégül tud látni, elszállásolni, etetni, stb., maga felé csalni több mint negyven képzőművészt a világ különböző tájairól.

Közülük, az Alberti Galériában Ipolyszalkán, most húsz alkotó műve lett kiállítva, mint reprezentációs válogatás.

Az itt látható néhány kép illusztrálni kívánja e két eseményt.

Nagy örömünkre a Deniszka, aki Morvaországból látogatott közénk, beöltözött a Lelédi népviseletbe, mely darabjai a múzeumban a polcon hevernek és csak erre várnak. A bábu is a lelédi népviseletben van.

 

 

 

480-denis.jpg

 Nem a bábu a Deniszkát, hanem a Deniszka a bábut próbálja utánozni.

 

 

 

480-denis2.jpg

Itt a Deniszka mint vendéglátó szerepel a megnyitón. Az Anci (Kiss András  felesége) asszisztense lett, aki nagyon jó pogácsákat sütött erre az alkalomra.

 

 

 

480-andrexpozicio.jpg

Itt a halszem lencsével fényképezett fotók láthatók, melyeket Németh László fotós készített, amikor az András kiállítását nyitottuk meg.

 

 

 

480-atelier.jpg

 

 Ez az Alberti műterem.

 

 

480-muzeumexpozicio.jpg

 

 

 Ez a kis Alberti Múzeum.

 

 

ferfiviselet1.jpg

 

 

Ezt a bábut kihoztam a múzeumból egy kicsit szellőztetni. A forró nyári időszakban az ötvenes évek táján így jártak a szalkai férfiak hétköznap. Akkor láttam őket ilyen vászongatyában, vászoningben, kék kötényben, tarisznyával és kapával a vállukon, zsebkendővel a fejükön, mikor mezítláb vagy egyszerű, legtöbbször házilag készített, papucsokban mentek el a házunk előtt a földeikre dolgozni.

Anyám tudott jó pálinkát főzni és már reggel négy órakkor nyitva volt az utcaajtó, hogy ezek a férfiak útközben bedobjanak nálunk egy stampedlit és felfrissülve mehessenek egyéb munkáikat végezni.

A szalkai férfiak egész évben a hétköznapokon nem hordtak a fejükön mást, mint megkopott fekete kalapot. Az új kalapot, amíg meg nem kopott, csak vasárnap hordták. Ha már a forró nap ereje veszélyeztette egészségüket, akkor a fehér zsebkendőjük mind a négy csücskére csomót kötöttek, és úgy védekeztek a napszúrás ellen.

Ezeket a ruhadarabokat, melyek a bábun láthatók, házilag készítették. Nyáron kendert termesztettek. Télen megszőtték a vásznat, és megvarták a ruhadarabot. A tarisznyát vagy durvább, kevésbé értékes vászonból varrták, vagy a szövőszéken készítették. Bőrszíjon lógott a vállon.

Sok tarisznyába bekukkantottam, mint kiváncsi gyerek. Mindig azt mondták ekkor, hogy vigyázzak, mert kirepül a madárka. Én pedig annyit láttam, hogy szegényesen éltek. Egésznapi eledelként kétujjnyi szalonna és két szelet kenyér volt az ennivalójuk leggyakrabban. Nem mindenki vitt bort magával. Ugyanis rengeteg ivóvizes forrás volt akkor a határok minden táján, és azoknál oltották a munkások a szomjukat.

Nemcsak fekete kalap nélkül, de kék kötény nélkül is nehéz volt elképzelni a szalkai férfit. A már elhussolt vasárnapi lett a hétköznapi. Könnyen mosható volt, védte az alatta lévő ruhát a bepiszkolódástól. Lehetett bele gyűjtögetni sok mindent. Krumplit, kukoricát, gyümölcsöt, zöldséget, és mindenből annyit, amennyit az ember a nyalábjában el sem bírna vinni. Mivel eredetileg ünnepnapon hordták, a mellet védő része díszítve volt mízlikkel. Mízli az tulajdonképpen apró ránc végig varrva

Csak annyit szeretnék ehhez befejezésül hozzátenni, hogy Csehországban többször be kellett mutatnom a múzeumokban hasonló bábukon a Mária Terézia és Ferenc József korabeli viseleteket bizonyos társadalmi rétegekben. Közülük leggyakrabban a  József  idejében praktizált börtönzési szokásokat. A kegyetlen kínzásokat. Mindenhol hasonló szabású vászonruhák szerepeletek kötény nélkül.